Cigaretta és mentol - Yusol

Cím: Cigaretta és mentol

Páros: Yuta/Hansol (Yusol – NCT)

Műfaj: slice of life

Megjegyzés: egy-két csúnya szó előfordul

Cigaretta és mentol

Különös éjszaka volt a mai. Yuta és Hansol egy partiba voltak hivatalosak, de az nem úgy alakult, ahogy bármelyikük is várta volna. Yuta egész este furcsán viselkedett, komoly és csendes volt, de Hansol képtelen volt rákérdezni, mi baja. Aztán mikor egy feltűnően jóképű srác lefoglalta magának a barátját, és ő egyedül maradt, miközben Yuta az idegennel táncolt, már nem is érdekelte. Yuta jól fog szórakozni, ő viszont kénytelen volt szívni egy kis friss levegőt abban a pillanatban. A mellkasa tájékán tompa szorítást érzett, és kedve lett volna otthagyni mindent a francba.

Meglepődött, amikor Yuta hirtelen megjelent mellette, miután visszament az épületbe. A fiú arca megint komor volt, cseppet sem tűnt úgy, mint aki éppen jól érzi magát.

- Mi a baj? – kérdezte most mégis szinte automatikusan Hansol; egy másodpercre átfutott az agyán, hogy a szépséges idegen esetleg erőszakos talált lenni a barátjával.

- Semmi – felelte Yuta, de megragadta Hansol csuklóját, és kifelé húzta, ő pedig készségesen követte.

- Jól vagy? – kíváncsiskodott tovább, amikor kiértek, és kellemesen hűvös szellő csapta meg az arcukat a benti hőség után, a buliban tomboló hangos zene pedig már csak monoton dübörgéssé fakult a háttérben. – Bántott? – kérdezte Yuta táncpartnerére utalva.

- Dehogyis, semmi bajom! – rázta a fejét a nála némileg alacsonyabb fiú, de arca továbbra is feszültnek tűnt. – Béna ez a buli, menjünk haza.

Jóformán meg se várta a választ, már el is indult vissza a kollégium irányába. Hansol nem ellenkezett – semmi keresnivalója nem volt a buliban többé –, csak készségesen követte őt vissza a lakhelyük felé vezető úton. Csendben lépkedtek egymás mellett, egyikük sem szólt semmit. Hansol nem tudta, mit kéne mondania – arra várt, hogy Yuta talán beavatja, miért akart ilyen sietősen távozni, de a fiú szokatlan módon távolinak és zárkózottnak tűnt ma éjszaka. Hiába kérdezett rá az imént, nem kapott választ, erőltetni pedig nem akarta. Így inkább arra koncentrált, hogy a hazavezető úton kitisztuljon a feje, mert elfogyasztott némi alkoholt, míg barátja a szokásos kedvenc mentolos cukorkáját kezdte szopogatni, amit a sarki éjjel-nappaliban szerzett be rendszeresen, és mindig volt a zsebében belőle.

Arra számított, hogy visszamennek a szobáikba, de mikor már majdnem ott voltak, Yuta elkanyarodott az úton a kollégium melletti park felé. Ide is szó nélkül követte, míg végül a közeli szökőkútnál kötöttek ki. A szökőkút ilyenkor le volt állítva, ám a parkbéli ösvényt övező lámpák fénye megvilágította a vízfelszínt, amelyben a Hold tükröződött vissza. A szél teljesen megállt, és az éjszakai lágy csend szinte őrjítően húzta Hansol idegeit. Nyugtalan volt ettől a tökéletesen idilli környezettől, saját zaklatott érzései és gondolatai uralkodtak rajta, és hogy ezt legyűrje, egy cigarettát kotort elő a zsebében lévő dobozból.

Korántsem dohányzott rendszeresen, inkább csak akkor gyújtott rá, amikor túlságosan felfokozott hangulatba került, és kellett valami, amivel lecsendesítheti idegeit. Stressz oldására alkalmazta, vagy néha bulikon vette elő. Úgy érezte, ma éjjel már a sokadik szálat szívja, de nem érdekelte, szüksége volt rá. Yuta rosszalló pillantásáról nem volt hajlandó tudomást venni.

A fojtogató csend tovább gyűrűzött kettejük között. Hansol ráérősen dohányzott, Yuta pedig zsebre tett kézzel állt nem sokkal mellette, újabb mentolos cukorkát szopogatva, és a szökőkút vizét bámulta. Csak a fél arca látszott, de Hansol gyomra így is összeszorult, ahogy ránézett: barátja összevonta szemöldökét, szemei nem a vízre fókuszáltak, mintha erősen gondolkodott volna valamin, és közben valahogy annyira szomorúnak tűnt, ami teljesen új volt az őt néző fiú számára. De még így is olyan gyönyörű volt, hogy Hansol biztos volt benne, nála szebbet még sosem látott.

- Hansol – szólalt meg Yuta egyszer csak lassan, hangjában nyoma sem volt a szokásos magabiztosságának.

- Hm?

- Gondoltál valaha…

Bizonytalanul elhallgatott, még mielőtt bármit is mondott volna. Habozott, s minél többet várt, Hansol annál feszültebb lett, hiába a cigaretta.

- Gondoltál valaha arra, hogy mi ketten… együtt…

Nem mondta végig, de Hansol szíve így is kihagyott egy dobbanásnyit, mert a kérdés végére Yuta váratlanul a szökőkútról ráemelte a pillantását. Hansol rámeredt, arca felforrósodott, egész teste lázban égett ettől az egyszerű kérdéstől, amit nem értett, miért hangzott el a semmiből, minden előzmény nélkül. Yuta az egyik legjobb barátja volt, de sosem volt köztük több. Sosem gondolta, hogy lehetne, hogy lenne bármi esélye. Erre most hirtelen ezt kérdezi tőle – talán rájött? Fogalma sem volt. Le akarta tagadni, azt mondani, hogy de hiszen mi csak barátok vagyunk, de valamiért képtelen volt most rá.

Ezernyi gondolat cikázott át a fején, de minden olyan zavaros volt, hogy egyszerűen nem tudott koncentrálni, így hát inkább szívott egy nagyot a cigarettájából. Lassan fújta ki a keserű füstöt, amelynek az ízét sosem szerette különösebben, de most még inkább szüksége volt rá. Egy finom mozdulattal lerázta a csikket, ajkába harapott, gondolkodott. Yuta várta a választ, a szokatlanul mély tekintete volt az, ami miatt valami elpattant Hansolban – Yuta olyan sebezhetőnek tűnt, annyira őszintének, hogy nem tudta rávenni magát semmilyen hazugságra. A benne dolgozó alkohol is csak azt súgta a fülébe, hogy mondja ki, mondja ki az igazat…

- Igen – felelte alig hallhatóan, de nem számított, Yuta értette. Szeme megrebbent – láthatóan nem ezt a választ várta –, majd nyelt egyet és mély lélegzetet vett következő kérdése előtt.

- És arra, hogy lefekszünk egymással?

Hansol még az éjszakai sötétben is látta a fiú arcára kiülő pírt, ami zavarát jelezte, de Yuta nem hátrált meg, pillantását egyre elszántabban fúrta az övébe. Komolyan nem értette, mire megy ki a játék, miért vonja őt kérdőre, miért kínozza – nem volt elég az előbbi vallomása? A jelek szerint nem. De ha ezt akarja, akkor megkapja, már úgysincs semmi értelme tagadni.

- Igen.

Yuta lélegzete úgy akadt el, hogy még ő is hallotta. Kellett egy kis idő, mire összeszedte magát, Hansol újra szívott a dohányból, ujjai idegesen remegtek a vékony cigaretta körül, kissé reszketegen fújta ki a füstöt.

- És arra, hogy randizunk? – folytatta a barátja a vallatást, és szinte már könnyedén adta meg a választ.

- Igen.

Yuta bólintott.

- Miért nem próbáltál soha… semmit...?

Nem igazán értette ezt a kérdést. Miért vár tőle ilyesmit? Hiszen sosem adta jelét, hogy bármit is akarna tőle barátságon kívül; rendszeresen másokkal randizott, de egyiküket sem tartotta meg sokáig, általában pár hét, jó esetben pár hónap után véget ért az összes kapcsolata. Hansol is próbált másokban vigaszt találni, de nem nagyon ment neki – nehéz volt úgy randizni valakivel, hogy közben érzései voltak más iránt – és egyéjszakás kalandja is csak egy volt nemrég, de azt is megbánta. De köztük sosem történt semmi, ami túllépte volna a barátság határait.

- Lett volna esélyem? – kérdezett vissza válasz helyett, gyomra összeszorult Yuta reakcióját várva.

- Ezt csak akkor tudnád meg, ha megpróbálnád.

Hát persze, hogy meg nem mondta volna a választ, csak gyötörte tovább. Miért nem vette észre, hogy nem akar tovább sérülni?

- Nem akarom elrontani a barátságunkat az érzéseimmel, Yuta.

Ezzel felbosszantotta a fiút, aki aprókat fújtatott, majd jeges hangon szólalt meg.

- Ezért nem vagy soha boldog. Ezért nincs soha egy normális, épkézláb kapcsolatod – vágta a fejéhez dühösen, de nem kiabált, komoly volt, a hangjából csendes szenvedély áradt. – Mert sose kockáztatsz semmit. Mert kibaszottul gyáva vagy.

Nem mintha nem lett volna igaza, de azért mégis fájt egy kicsit ezt pont Yutától hallania. Ám valami fontosabb gondolat átderengett a fájdalmán, kezdte felfogni, mégis mire akar a másik kilyukadni. Azt akarta, kockáztasson. Érte kockáztasson. És ha Yuta ezt akarta, ő most megteszi, bármi is legyen a vége. Komótosan elszívta a cigarettája végét, a földre dobta, piros tornacipőjével a porba nyomkodta a csikket. Aztán Yuta elé állt, aki időközben elfordult tőle, és karba tett kezekkel, megint a vizet bámulta.

- Yuta – szólította meg, uralkodva remegni akaró hangján.

- Mi az? – mordult rá a fiú.

- Szeretlek – mondta ki szelíden, de nem megingva, amit már jó ideje érzett iránta. – Szerelmes vagyok beléd.

Ennél egyértelműbb nem lehetett volna. Nem akarta kifejteni, nem akart szónokolni az érzéseiről, mert csak ennyi volt az egész. Szerette Yutát, és kész. Vallomása nem maradt hatástalan, Yuta sűrűn pislogott rá.

- Baszd meg, Hansol – szakadt ki belőle a lélegzet egyszerre, majd félrenézett és a fejét hátravetve próbálta feldolgozni a dolgot. Hansol türelmesen várta, szíve őrülten dobogott, lábai fel akarták mondani a szolgálatot alatta, ha Yuta nem mond valamit sürgősen. – Miért nem mondtad ezt előbb? Te idióta. Utállak. Gyere már ide!

Tétován lépett oda, össze akart csuklani a térde, és fel se fogta, mi történik. Yuta egyik kezével megragadta az ujjait – az övéi hidegek voltak, de nem ez volt a lényeg –, és összefűzte őket. Másik kezével felnyúlt, és enyhén megcirógatta Hansol arcát. Olyan szokatlan volt ez a gyengédség tőle, de annyira jólesett, annyira vágyott rá, mint semmi másra. A fiú jobbja még feljebb vándorolt, a nyakához, hogy aztán lehúzza magához őt, de nem csókolta meg.

- Tényleg szeretsz? – kérdezte bizonytalanul Yuta, szinte ajkaira suttogva a szavakat, s Hansol ekkor jött rá, hogy mennyire törékeny is tudott lenni néha, annak ellenére, hogy a külvilágnak csak az erős, sugárzó önmagát mutatta. És az, hogy amiatt ette magát, hogy ő mit érez iránta olyasmi volt, amit sosem gondolt volna, ha nem hozza szóba az egészet a másik.

- Igen – biztosította vallomását, tenyerét finoman a fiú derekára helyezve, érezve a testéből áradó hőt. Érintésére Yuta kicsit megfeszült, majd ellazult, s minden tekintetben megnyugodott.

- Akkor jó… Kiakadtam, amikor ma megtudtam mástól, hogy lefeküdtél valakivel – ismerte el a fiú, de az arca olyan közel volt, hogy alig tudott a szavaira figyelni, pedig ez megmagyarázta az egész mai esti viselkedését.

- Az egy nagy hiba volt.

- Hmm – hümmögte Yuta, egyre közelebb araszolva hozzá, tekintete Hansol ajkára vándorolt, majd vissza a fiú szemeire.

Egyszerre mozdultak mindketten, és végre megtörtént. Csókjuk cigaretta és mentol ízű volt, mégis édesebb mindennél, ami csak édes volt a világon, mert egymással osztoztak rajta. És ahogy Hansol Yutát csókolta, végre úgy érezte, megérkezett. Mintha egy hosszú, magányos tengeri út ért volna véget, amelyen sokat hánykolódott, de amelynek végén a fiú várta őt, hogy mellette horgonyozzon le.