Ellenállás - Dotae

Cím: Ellenállás

Páros: Dotae (Doyoung/Taeyong – NCT)

Műfaj: slice of life

Ellenállás

- Be kéne lépned a bandába.

Taeyong szemei felnyíltak, ahogy az ölében ülő fiú ezeket a szavakat duruzsolta bőrére, miközben ajkai a nyakán vándoroltak. A klubban, ahol a nyílt estet tartották, iszonyú forróság uralkodott, s ők ezelől menekülve, na meg persze némi magányt keresve kötöttek ki a hely egyik eldugott, sötét sarkában. Doyoung nem habozott sokat, egy pillanat alatt lökte le őt a padra, hogy rávesse magát, majd csókba vonja. Mindketten türelmetlenek voltak; az elmúlt két hétben egyáltalán nem tudtak találkozni a vizsgák és a próbák miatt, amelyek túlságosan lefoglalták őket. Taeyong kezei a másik teste köré fonódtak, fel-le simogatva a hátát, a derekát, vékony csípőjét, míg Doyoung a nyakát karolta át. Ajkaik újra és újra egymásra találtak a félhomályban, s barátjának illatától, csókjaitól, egész lényétől való bódulatában a fiú még amiatt aggódni is elfeledkezett, hogy bármelyik pillanatban rájuk ronthat valaki. Doyoung épp a nyaka csókolgatására tért át, amitől egész testét kezdte átjárni a kellemes bizsergés, lévén, hogy ott mindig is érzékeny volt, amikor ez a mondat elhangzott a barátja szájából.

- Nem – felelte, mire Doyoung felsőtestével elhátrált kicsit, szemeit összehúzta, ami nemtetszésének jele volt.

- Még mindig?

- Még mindig. Most is, és legközelebb is, és azután is – mondta Taeyong határozottan.

Lefolytatták már ezt a beszélgetést párszor. Doyoung a barátaiból álló zenekarban énekelt, míg Taeyong leginkább a nála pár évvel fiatalabb és még csupán középiskolás, de rendkívül tehetséges Markkal együtt adott elő főként rapszámokat, amelyeket ők maguk írtak. Esetenként Jaehyun is csatlakozott hozzájuk, ha vokalistára volt szükségük, így trióként tartották számon magukat. De Doyoung egy ideje azzal nyúzta, hogy lépjen be az ő bandájába, ám ő nem volt hajlandó.

- Játszod itt a nehezen kaphatót – forgatta a szemeit, mire Taeyong csak nevetett rajta.

- Nem játszom, mivel eszem ágában sincs belépni.

Még több szemforgatás következett egy fintorral kiegészítve.

- Pedig elkelne a bandába egy jó rapper – sóhajtotta a fiú, miközben ujjai végigsimítottak a másik nyakán, majd le a mellkasán. Taeyong próbálta visszafogni testének reakcióit az incselkedő érintésekre, tisztában léve azzal, hogy ez is csak a behálózási kísérletének része, hogy rábólintson a kérésére.

- Ten nehogy meghallja ezt – felelte figyelmeztetően, mire Doyoung vállat vont.

- Ten nem rossz, de a nyelv még mindig nehézségeket okoz neki sokszor. Te viszont nagyon jó vagy abban, amit csinálsz.

- Nézd már, hogy hízeleg! – vigyorodott el a rapperfiú, hogy cukkolja a másikat, mire kapott egy kisebb ütést a karjára. – De most komolyan, máskor miért nem mondasz ilyen szépeket nekem? – biggyesztette le a száját, megjátszva a sértődöttet. – Miért csak akkor dicsérsz, ha akarsz valamit?

- Nem tudom, miről beszélsz – rázta a fejét az ölében ülő. – Mindig dicsérlek – mondta, majd újra a nyakához hajolt, de Taeyong a mellkasánál fogva tolta vissza.

- Szemenszedett hazugság – mondta sötéten csillogó szemekkel.

- Még te panaszkodsz, azok után, amit a múltkor mondtál rám – hozott fel a másik visszavágásként egy nemrég történt esetet, amikor is Taeyong azt vágta a fejéhez, hogy akkora a szíve, mint egy teáskanálnak.

- Azt ne mondd, hogy nem érdemelted meg, miután megetted a kajámat és még a dalszövegemet is kinevetted! – védekezett Taeyong.

- Már bocsánatot kértem!

- Akkor is, Doyoung, épp ezért nem lépek be a zenekarodba – magyarázta tovább, hogy a barátja végre az eszébe vésse a dolgot. – Ha belépnék, az kész káosz lenne, mert folyton csak veszekednénk.

Felegyenesedett és egy puszit nyomott a nála fiatalabb ajkára, aki viszont nem engedte elhúzódni; tenyereivel közrefogta arcát és elmélyítette a csókot. Taeyong ezúttal hagyta magát elveszni az érzésben, s csak Doyoung az övéhez simuló mellkasára koncentrált, Doyoung derekának vonalára az ujjai alatt, Doyoung illatára az orrában, Doyoung csókjaira, Doyoung, Doyoung, Doyoung…

Nem volt ez mindig így. Sőt. Az első naptól fogva folyamatosan civódtak egymással. A fiatalabb fiú rengeteget szekálta őt, amire Taeyong egy kicsit túlságosan is érzékeny volt. Ezen kívül Doyoung őszinte volt, az a fajta, aki nem kerülgette a forró kását, hanem nem félt az ember arcába mondani a véleményét, ha kérdezték (ha nem). A rapperfiúnak időbe telt, mire rájött, hogy a másik így mutatta ki, hogy törődik vele; apró, lényegtelen dolgok miatt piszkálta őt, ám a komoly ügyek esetében rendíthetetlenül mellette állt és meglepően megértő támasznak bizonyult.

Sok mindenben különböztek, örökösen egymást gyötörték, még ha nem is komolyan, csak játékosan, valami mégis ellenállhatatlan erővel vonzotta őket egymáshoz. A sok vita során felgyűlt feszültséget pedig általában azáltal vezették le, hogy mérgesen vagy lázasan egymásnak estek egy magányos helyen. Mert bár Doyoung sokszor a halálba idegesítette, Taeyong ettől függetlenül gyönyörűnek találta őt, tehetségesnek, és egy olyan embernek, akire sok szempontból csak felnézni tudott.

Taeyong egyik kezével még erősebben fogta őt, a másikkal pedig felnyúlt, hogy barátjának nemrég élénkvörösre festett hajába túrjon. Először furcsa volt neki ez a szín a sima fekete után, amivel a fiatalabb legalább olyan vonzó volt, mint ezzel a feltűnő színnel, de mostanra már hozzászokott, és rájött, hogy a fiú pergő személyiségéhez nagyon is illik.

Doyoung elégedetten hümmögött a csókba, majd megszakította azt. Fejét a másik nyakhajlatába döntötte, és oda dünnyögte mondandóját.

- Pedig ha belépnél, együtt adhatnánk elő dalokat. Együtt is felléphetnénk, nem csak mindig külön.

- Így is adhatunk elő együtt, nem kötelező ehhez a bandádban lennem – vetette ellen Taeyong. – Nem is értem, minek ragaszkodsz ehhez annyira.

- Én sem – kuncogott fel Doyoung, meleg lélegzete a másik nyakát súrolta. – De szerintem szuper lenne, ha írnánk együtt egy számot.

Taeyong nem felelt azonnal. Az ötlet kedvére volt, és sokkal jobban megmelengette a szívét a gondolat, hogy a fiú vele akar alkotni valamit, mint gondolta volna.

- Akkor írjunk együtt egy dalt – mondta, mire Doyoung felkapta a fejét, és olyan kifejezéssel nézett rá, mint aki azt kérdi, komolyan gondolja-e, amit mondott.

- Írjunk. – Őszinte mosolya Taeyong arcán is visszatükröződött, s e pillanatban tökéletes volt az összhang köztük. Ám a jó dolgok sosem tartanak sokáig, és ennek megfelelően Doyoung telefonja ezt a percet választotta, hogy megszólaljon a zsebében.

- Mi van? – vette fel nem túl barátságosan a fiú, kissé bosszankodva, hogy megzavarták. – Jó, jó, mindjárt megyek – bólogatott rövid hallgatás után, aztán letette. – Ten volt az, mennem kell.

- Máris? – tért vissza az ajakbiggyesztés Taeyong részéről. – Hiszen még csak most…

- Tudom, tudom – vágott közbe a fiatalabb gyorsan. – De holnap találkozunk.

- Hát, jó.

Újra egymásra találtak, ezúttal búcsúképpen csókolták egymást. Taeyong mélyen beszívta Doyoung illatát, hogy minél jobban érezhesse, mielőtt újra elválnának.

- Akkor nem lépsz be a bandába? – próbálkozott meg azért még egyszer a vörös, amikor nagy nehezen elszakadtak egymástól, hátha a válasz most más lesz, de nem volt szerencséje.

- Nem – felelte Taeyong kitartóan.

- Oké. De azért gondold át még egyszer – mondta könnyed hangon Doyoung, mielőtt egy utolsó csókot lehelt volna ajkaira, majd kiszállt az öléből, és felhúzta őt a padról, hogy együtt keressék meg Tent és a többieket.