A tettes - Taeyong & ?

Cím: A tettes

Páros: Taeyong és a puding /Az igazi párost nem akarom előre elárulni/ (NCT)

Műfaj: slice of life, fluff

Megjegyzés: A történet az NCT debütálása előtt játszódik.

A tettes

Taeyong szerette a pudingot. Azt az egyszerű csokisat, aminek a tetején egy kis tejszínhab volt, és amit nagyjából minden éjjel-nappali kisboltban megtalált az ember. Amúgy is édesszájú volt; a többiek sokszor ugratták azzal, mennyire szereti a különféle csokikat, kekszeket és sütiket, Jaehyun pedig kifejezetten irigyelte érte, hogy bármennyit is evett, mégse volt képes meghízni tőlük. De ez az olcsó csokis puding volt az egyik kedvence; még középiskolás sem volt, amikor rászokott, hogy szinte minden nap elmajszoljon egyet belőle.

A puding volt az ő bűnös élvezete, amikor a menedzserek diétára intették őket, de ő semmi bűnt nem látott ebben. Jutalomként fogta fel, apró ajándékként, amit egy hosszú tánc-, rap-, és nyelvórákkal teli fárasztó nap után igazán megérdemelt. Ha kellett, a legkreatívabb módokon csempészte be a lakásba, ahol laktak, hogy az őket felügyelők ne vegyék észre, hogy megint megszegni igyekszik az előírt szabályt, mely szerint tilos a késői nasizás.

Így hát kellemetlen meglepetésként érte, amikor egy nap arra eszmélt, hogy valaki megdézsmálta a készletét. Egy tucat másik fiatallal élt együtt, akik szintén szerettek enni, ebből kifolyólag ez igazán nem volt nagy csoda, neki mégis összeszűkült a szeme, amikor négy darab helyett csak hármat talált a hűtőben. Általában egy egész hétre előre bevásárolt magának belőlük; mindenki tudta, hogy a puding az övé, tekintve, hogy a rend kedvéért mindig fel kellett címkézni a saját holmijukat, ha nem akarták, hogy a közösbe tartozónak minősüljön, ami azt jelentette, hogy bárki ehet belőle. Egy pillanatig gondolkodott, nem ő ette-e meg és számolta el a dolgokat, de nem. Határozottan emlékezett rá, hogy tegnap este még négy pudingja volt, most pedig csak három árválkodott ott a polcon. Ami csakis azt jelenthette, hogy valamelyik társa csente el. Azon morfondírozott, számon kérje-e a társaságon, de aztán lemondott erről. Taeyong jó és példamutató akart lenni, akire mindig támaszkodhattak a társai, aki mindig rendelkezésre állt, ha valamelyiküknek szüksége volt valamire. És ha az a valami egy kis puding volt, akkor ő nem tagadta meg azt tőlük. Kivett egyet a megmaradtak közül, fogott egy kanalat, majd visszabattyogott a Yutával közös szobájába.

Csakhogy ez az eset pár nap múlva ismét megismétlődött. Lehet, hogy rossz napja volt és kellett egy kis kikapcsolódás neki – gondolta Taeyong, és megint elengedte az ügyet. Nehéz napokat éltek, szinte szünet nélkül folytak a kemény próbák a közeledő fellépéseikre, így nem csodálta, hogy egyikük valami kényeztetésre vágyott. De amikor harmadszorra is megtörtént, akkor már kezdte kicsit elveszteni a türelmét. Nem sajnálja ő senkitől, de azért azt mégis elvárná, hogy az illető legalább megkérdezze, hogy ehet-e belőle! Ha ez még egyszer megtörténik, intézkedik.

Szerencsétlenségére – vagy szerencséjére? – úgy esett, hogy majd egy hétig nem rövidítették meg, de a gondolatai között most már szüntelenül ott motoszkált, hogy vajon ki lehet a tettes. Roppant kíváncsi lett rá, hogy melyikük nem képes egyszerűen magának venni a boltban egy nyamvadt pudingot, vagy legalább elkérni tőle egyet. Két gyanúsítottja volt: az egyik Yuta, a másik pedig Donghyuck. Yuta időről-időre nyávogott, hogy mennyire utálja a diétát, ennek ellenére képes volt főzőműsorokat nézni a tévében, amikor a leginkább vágyott a tiltott ételekre. Előfordult már, hogy megevett ezt-azt, ami nem az övé volt, emiatt került fel a lehetséges elkövetők listájára. Donghyuck pedig egyszerűen csak imádta heccelni őt, az a csibész kölyök… Erősen gondolkodott, ki merülhetne még fel, de a lista nagyjából itt kifújt. Doyoung szigorúan betartott szinte minden szabályt, Jaehyun sosem tett volna ilyet ellene, Mark túl jó volt ehhez, Taeil nem szerette a pudingot, Hansol pedig túl becsületes volt. A többi fiatal gyakornok túlságosan tisztelte őt ahhoz, hogy ilyesmi megforduljon a fejükben, ami két emberre szűkítette a kört. Tent még sosem látta ilyen pudingot enni, Youngho pedig… miért csórna tőle pont Youngho? Hiszen a múltkor épp ő hozott neki belőle párat, mert tudja, mennyire szereti.

Végül mégis úgy esett, hogy egy pudinggal megint kevesebb várt rá, amikor este elő akart venni egyet. Ott állt a kitárt hűtőajtó előtt, és azon gondolkodott, hogy most mit tegyen. Hívja össze a társaságot és kérje számon őket? Vagy ne szóljon róla senkinek, hanem figyelje ki és legközelebb rajtaütésszerűen érje tetten a bűnöst? Az első lehetőséget nagyjából öt másodperc alatt vetette el; ha azt tenné, Doyoung és Donghyuck gondoskodna róla, hogy az életben ne felejtse el, hogy képes volt összehívni a csapatot pár nyavalyás puding miatt, és addig heccelnék őt ezzel, míg az őrületbe nem kergetik. Ennek már a gondolatától is elfintorodott.

- Te meg mit grimaszolsz úgy? Nincs mit enned? – szólalt meg mellette valaki, mire felkapta a fejét. Észre se vette, hogy Yuta kijött a konyhába. Amint eljutott az agyáig a másik kérdése, hirtelen kibukott belőle a dolog.

- Valaki rendszeresen megeszi a pudingjaimat! – csattant fel panaszosan, mire a másik felvonta a szemöldökét. Taeyong árgus szemekkel leste őt, hátha Yuta elárulja valamivel magát, de nem járt sikerrel; a fiú arcáról semmi gyanús nem volt leolvasható.

- Tényleg? Kicsoda? – kérdezte érdeklődve, miközben töltött magának egy pohár vizet.

- Nem tudom – vont vállat Taeyong –, de ki fogom deríteni.

- Van ötleted? – jött az ártatlan kérdés, ám az idősebb nem hagyta megtéveszteni magát.

- Van – felelte tömören, majd becsukta a hűtőajtót, és az ajtó felé vette az irányt. Ám mielőtt még kilépett volna a helyiségből, visszafordult, és jelentőségteljesen a szobatársára nézett. – És jobb, ha tudod, hogy ezentúl rajtad tartom a szemem.

Még látta a másik elképedt fejét, hallotta a méltatlankodását a ki nem mondott gyanúsításért, de már nem figyelt rá. Ám nem sokáig zárhatta ki, tekintve, hogy egy szobában laktak és Yuta két perc múlva megjelent.

- Hallod, Taeyong, nem tudom, miből gondolod, de nem én voltam – jelentette ki határozottan, kissé sértetten, amiért bűnösnek gondolják. – És még a feltételezés is fáj – tette drámaian szívére a kezét, mire Taeyong nyomban megenyhült barátja felé, és elnevette magát.

- Tényleg nem?

- Mondom! – bizonygatta a másik. – Most komolyan nem én voltam.

- Nincs ötleted, hogy ki lehet? – kérdezte az idősebb, ezúttal teljesen meggyőződve róla, hogy nem Yuta a tettes. Hazudni mégse hazudna neki.

- Nincs – vonta meg a vállát a fiú, de aztán elgondolkodott. – De ha akarod, kideríthetem…

- Nem akarom! – vágta rá azonnal Taeyong kétségbeesetten. – Sőt, ne mondd el senkinek ezt az egészet, jó? Majd kiderítem én.

- Ahogy akarod – hagyta rá a másik, aztán ledőlt az ágyára.

- De ha bármi gyanúsat látsz, szólj nekem!

***

Az elkövetkező napokban fokozott figyelemmel kísérte a többiek minden egyes mozdulatát. Egyik este még arra is képes volt, hogy elrejtőzzön a sötét konyhában, hátha sikerül rajtakapnia a tettest, de az akció rosszabbul sült el, mint várta. Nemcsak, hogy nem járt szerencsével, de még Doyoungot is kénytelen volt megvesztegetni, hogy tartsa a száját a többiek előtt. A vokalista fiú ugyanis ott találta őt, és addig nem hagyta békén, amíg el nem mondta neki, hogy miért gubbaszt a konyhában késő este, leoltott villany mellett. Hogy befogja Doyoung száját, aki néha tényleg idegesítő módon képtelen volt visszavenni a hangerőből, főleg ha az ő vérét szívhatta, kénytelen volt megígérni, hogy egyszer elviszi őt enni valahova. Az aznap esti terve tehát kudarcba fulladt, és Doyoung még másnap is kaján arccal kuncogott rajta, amikor összefutottak a fürdőszoba előtt. Legszívesebben jól oldalba bökte volna, hogy letörölje a képéről azt a vérlázító vigyort.

Mikor végül mégis leleplezte a tettest, az teljesen véletlenül történt, nem előre megfontolt szándékkal. Egy este túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy további nyomozásba kezdjen, csak a kis pudingját akarta magába lapátolni, aztán bedőlni az ágyba, és reggelig tudomást sem venni a világról. Ám amikor belépett a konyhába, nem várt látvány tárult a szeme elé: Youngho a konyhaszekrénynek dőlve egy kiskanállal a kezében békésen falatozott az ő egyik pudingjából.

- Youngho?! – döbbent le Taeyong teljesen; nem akarta elhinni a szemének, amit lát. – Hát te vagy az?!

- Umm… igen, én vagyok Youngho – válaszolta a magas termetű fiú, kérdő mosollyal az arcán, félreértve őt. Még csak zavarba se jött, hogy rajtakapták pudingcsenésen, hanem újabb kanállal vett a szájába belőle.

Taeyong elképedve tátogott rá, akár egy partra vetett hal; pont Youngho az? Akitől a legkevésbé várná? Akiben a leginkább megbízik? Megrázó volt ezzel szembesülni, és a fiú érezte, hogy arcára kiül az a kifejezés, amitől úgy néz ki, mint egy kiskutya, akibe belerúgtak.

- Komolyan te nyúltad le a pudingjaimat? – kezdett nyavalyogni a másiknak.

- Lenyúltam? – lepődött meg a szóhasználatán Youngho. – Azt hittem, nem bánod, ha néha elveszek egyet belőle.

- Persze, hogy nem bánom – vágta erre rá Taeyong, és vakargatni kezdte a tarkóját. Fantasztikus gyorsasággal tudta beadni neki a derekát, amibe belegondolni se akart egyelőre, annyira zavarba ejtő volt. – Csak nem tudtam, hogy ki veszi el, most már nem tudom, hanyadjára…

- Hogyhogy nem tudtad? – vonta fel a szemöldökét a másik. – Hiszen a múltkor azt mondtad, bármikor ehetek belőle.

- Mikor múltkor? – értetlenkedett a fiú. Nem rémlett neki, hogy ilyet mondott volna. Nem mintha kételkedett volna a szavában, csak jó lett volna tudni, mikor történt ez.

- Hát, tudod… a múltkor – mondta jelentőségteljesen Youngho, és még egy apró fejmozdulattal is igyekezett nyomatékot adni szavainak, de hiába. A fiatalabb nem emlékezett. – Chuseok idején, amikor Yuta Japánban volt, és mi…

- Á, igen, emlékszem arra az estére – vágott közbe gyorsan Taeyong, mielőtt az idősebb befejezhette volna a mondatot. Youngho néha túl szókimondó és egyenes tudott lenni, amivel esetenként igencsak zavarba tudta őt hozni. És most nem akarta, hogy kimondja, mi történt azon az éjszakán, mert még mindig pillangókat érzett a gyomrában, ha rágondolt.

Nem mintha túl eseménydús éjjel lett volna, mégis jelentőséggel bírt számukra. Legalábbis számára biztosan. Yuta hazautazott a családjához egy kis időre, ami azt jelentette, hogy Taeyong egyedül maradt a szobájában. Ilyen napok ritkán akadtak, s a fiú hamar azon kapta magát, hogy Youngho folyton nála lóg, ahelyett, hogy a saját szobájában lenne. Ezt a legkevésbé sem bánta, tekintve, hogy milyen kevés alkalma nyílt arra, hogy ketten töltsenek el egy kis időt.

Aztán azon az éjszakán valahogy úgy esett, hogy egy ágyban aludtak. Rettentően kényelmetlen volt, mert túl kicsi volt a hely kettejüknek, de Youngho közelsége, a karja a derekán, békés, alvó arca megfelelő kárpótlást nyújtott Taeyong számára. Erről azóta sem beszéltek, de nem bánta. Nem rohantak azzal sehova, hogy megfogalmazzák, pontosan mi is folyik közöttük, és ez így volt jó. Úgy tűnt, Youngho sem akarja siettetni a dolgot, amitől megnyugodott.

- … bár eléggé félálomban voltál már, amikor erről beszéltünk, úgyhogy el tudom képzelni, hogy nem emlékszel rá – jutott el hozzá a másik hangja valahonnan messziről ismét, kirántva őt elkalandozó gondolatai közül.

- Uhm… lehet…

- Pedig a múltkor még újakat is hoztam neked helyettük, hogyhogy nem tudtad mégse? – kacagott fel a fiú, jót mulatva a balgaságán.

- Komolyan nem tudtam, hogy te vagy az – konyultak le Taeyong ajkai. – Egész eddig azt hittem, hogy valaki megdézsmálja a készletemet!

- Édes vagy – mosolyodott el újra Youngho, immáron egész kedvesen.

Megmozdult, de mielőtt elment volna mellette, megállt előtte és gyors, könnyed, édes puszit nyomott a fiú lebiggyesztett ajkaira. Aztán fogta a pudingot, és otthagyta a megmerevedett Taeyongot a konyha közepén, aki azon tűnődött, hogy Youngho most tényleg csókot lopott tőle, vagy csak a képzelete játszik vele valami roppant kreatív játékot.