Egy kerítés története - Yusol

Cím: Egy kerítés története

Páros: Yusol (Yuta/Hansol (NCT/SM Rookies))

Műfaj: fluff, oneshot

Egy kerítés története

- Van egy ötletem! – huppant le Yuta nagy lendülettel az ebédlőben magányosan üldögélő Hansollal szemben az egyik székre. – Egy szuper ötletem.

- Jaj, ne – forgatta azonnal nagy szemeit az idősebb.

- Most mi van? – háborodott fel Yuta.

- A te szuper ötleteid valahogy mindig katasztrófával végződnek – magyarázta Hansol unottan, és újabb falatot vett a szájába ebédjéből. – Mint például a múltkor, amikor…

- Na, jó, de ez most tényleg nem rossz. Szerintem tetszene neked a srác – bizonygatta Yuta a másik szavába vágva, mielőtt még felhozhatta volna valamelyik balul elsült akcióját.

- Csak nem megint össze akarsz hozni valakivel? – kapta fel a fejét Hansol erre, arcán egyértelműen látszott, hogy nincs kedvére az ötlet túlságosan.

- Most miért? – értetlenkedett a fiú, és előrehajolt az asztalon, hogy felsorolja érveit. – A szerelmi életed egy kész katasztrófa, és ha én nem gondoskodom neked randiról, az életben nem találsz magadnak soha senkit. Hogy vagy képes így élni?

- Simán – morogta Hansol tömören, nem fejtve ki a dolgot hosszabban.

- Pedig egész jól nézel ki ahhoz képest, komolyan nem értem, hogy miért nem randizol…

- Mihez képest?! – hörrent fel ezúttal Hansol, nagy szemei még jobban kitágultak, amitől úgy nézett ki, mint valami hatalmas béka.

- Uh, maradj már, és inkább hallgasd meg, amit mondani akarok – legyintett felé Yuta türelmetlenül.

Hansol félig bosszúsan, félig lemondóan sóhajtott fel, majd bólintott egyet, hogy mondja, ha annyira akarja.

- Szóval van ez a srác. A neve Johnny – kezdett bele a mondókájába Yuta.

- Johnny?

- Aha. Amerikából jött, de igazából koreai a srác – magyarázta a fiatalabb. – Magas, jóképű, jó arc és még okos is. Pont az eseted.

Hansol erre nem mondott semmit, csak a tésztáját piszkálta az evőpálcikáival, szemeit az ételre meresztve, amit Yuta egyetértésként értelmezett.

- Irodalom- és zeneszakos – folytatta a szóban forgó fiú bemutatását. – Az egyik szabadon választott kurzusomon ismertem meg, tényleg jó fej. És szabad.

- Ez még nem jelenti azt, hogy pont velem akarna randizni – mutatott rá Hansol egykedvűen. – Honnan veszed, hogy egyáltalán érdeklik a fiúk? Valószínűleg nem is meleg.

- Ó, bízz bennem, barátom, megvannak a forrásaim – vigyorodott el Yuta sejtelmesen, ami Hansol véleménye szerint semmi jót nem jelenthetett. – Igenis érdeklik a fiúk.

- Ez még mindig nem jelenti azt, hogy velem akarna rand…

- Ne ellenkezz már ennyire, ember! – nyögött fel Yuta fájdalmasan. – Én itt próbálom összehozni neked a boldogságot, te meg csak keresed a kifogásokat!

- Igazán értékelem a próbálkozásaidat – nyelte le az utolsó falatját Hansol, majd összepakolta a hordozható ételes dobozát és elrakta a táskájába. – De fölöslegesek. Remekül megvagyok egyedül.

Yuta csak némán figyelte, ahogy barátja feláll az asztaltól, betolja székét és búcsút intve neki elhagyja az ebédlőtermet. Apró mozdulatokkal rázta a fejét a másik viselkedése miatt, és próbálta megérteni, hogy miért volt ilyen elutasító minden egyes alkalommal, amikor Yuta a szerelmi életét igyekezett felturbózni.

***

Igazság szerint, a helyzet a következő volt: Yuta olyan srác volt, aki szeretett mindenhol ott lenni, ahol csak lehetséges volt. Ez egyszerűen a természetében volt, hogy imádott emberek között lenni, szórakozni, rengeteg új élményt és barátokat szerezni. Aztán ezeknek a barátoknak az életébe beleavatkozni – legalábbis Hansol mindig ezt dörgölte az orra alá, merthogy Yutának volt egy olyan szokása, hogy szeretett kerítőt játszani a barátai között. Ha két egyedülálló embert talált az ismerősei körében, rögtön össze akarta hozni őket – ahogy mindig mondta – a szerelem nevében.

Hansolt két éve ismerte meg, amikor szobatársak lettek az egyetemen. Bár két egészen más természet voltak, Yuta hamar megtalálta az utat a csendesebb, visszahúzódóbb Hansolhoz, és gyorsan váltak jó barátokká. Ám akadt egy kis gond: Yuta a kelleténél kicsit jobban kedvelte meg a fiút az anime-imádata, az éjszaka közepén rájövő nasizási késztetései és a cuki, kutyás plüss ellenére is, amit az ágyában tartott. Vagy épp ezekkel együtt.

A barátja és egyben szobatársa tudtán kívül csavarta el a fejét, s Yuta nem tehetett róla, hogy együttélésük alatt egyre inkább belezúgott a szégyenlős, de megismerve kedves és törődő fiúba. A legtöbb embernek nem lett volna türelme kihámozni Hansolt a sokrétegnyi félénkségéből, de Yuta kitartó ember volt, főleg ha olyasmiről volt szó, ami kedves volt számára. Bizton állíthatta, hogy jól ismeri Hansolt mostanra, épp ezért volt teljesen biztos benne, hogy barátja nem viszonozza gyengéd érzelmeit iránta. Pedig amikor a fiú színt vallott neki, miszerint a fiúkat részesíti előnyben a lányokkal szemben, Yuta szeme felcsillant. Talán mégis lehet esélye. Talán egy nap Hansol majd úgy néz rá, ahogy ő néz Hansolra. Ám ahogy telt az idő, nem történt semmi. Hiába figyelte árgus szemekkel barátját, hátha mégis mutatja annak jelét, hogy nem csupán jó barátként kezeli őt, semmi eredménye nem volt. Hansol egyáltalán nem mutatta jelét.

Yuta… csalódott volt. Nem tudott nem az lenni, de mit tehetett volna, ha egyszer így esett. Mégsem hibáztathatta Hansolt, amiért nem szeretett bele, nem irányíthatta az érzéseit. Ahogy a magáéit sem, ám azokat mégis megpróbálta. Ha Hansol nem lehet az övé, jobb, ha inkább valaki másé lesz gyorsan, hogy végre továbbléphessen rajta és kiszerethessen belőle. Mert ameddig ott volt előtte, ráadásul szinglin, képtelen volt erre. Folyton az jutott eszébe, hogy ő is lehetne az, akivel a fiú együtt jár, és bár ezek az önmarcangoló gondolatok nem vezettek sehova, csak fájtak, Yuta mégsem tudta elűzni őket. Így inkább mindent megtett annak érdekében, hogy ha már magával nem képes szerelembe ejteni a fiút, megteszi mással. A probléma csak az volt, hogy Hansol ellenállt, és az istennek se akart összejönni azokkal az emberekkel, akikkel Yuta megpróbálta összehozni őt. Pedig a fiú tényleg mindent megtett, hogy találjon neki valakit.

Így jött a képbe Seo Youngho, vagy ahogy mindenki ismerte, Johnny. Pont olyan volt, mint amilyennek Yuta leírta őt Hansolnak, és a fiúnak határozottan tetszett Johnny nyitottsága és érdeklődő viselkedése; olyan érzése volt, az Amerikából érkezett fiú számára nem lenne probléma Hansol különcsége, hanem tudná őt értékelni. Épp ezért tett meg mindent annak érdekében, hogy rábeszélje Johnny-t egy randira a barátjával, amire a fiú meglepően gyorsan és könnyedén mondott igent azután, hogy Yuta vagy tíz percig ecsetelte neki a közös órájuk alatt, hogy mennyire fantasztikus srác is tulajdonképpen Hansol, és mennyire megütné vele Johnny a főnyereményt, ha találkozna vele.

Így hát Johnny részéről rendben volt a dolog, ám Hansol persze megint csak húzódozott. Yuta az egész hetet azzal töltötte, hogy meggyőzze őt a dologról, s közben el sem tudta képzelni, hogy mégis mi tartja őt vissza. Mi olyan nehéz egyetlen randiban?

- Nem mi, hanem ki – mondta erre Hansol, amikor feltette neki ezt a kérdést egyik este, miközben a kollégium közös konyhájában próbáltak valami ehetőt összehozni. – Némelyik ember után az volt az érzésem, hogy egyenesen utálsz, ezért varrsz folyton ilyen alakokat a nyakamba.

- Nem értem, hogy mi bajod volt velük…

- Az egyik ki merte jelenteni, hogy a Dragon Ball szar és hülyeség, érted te ezt?!

- Nem mindenki szereti a Dragon Ballt, hyung! De attól még nem biztos, hogy rossz em-

- Az ilyen ember az én szememben halott – jelentette ki Hansol fagyosan, és kivette a tojásokat a vízből, amiket épp főzött. Yuta nem tudta eldönteni, hogy nevessen, vagy a fejét csóválja barátja akár nevetségesnek is nevezhető imádatán a japán rajzfilm iránt, így leginkább mindkettőt csinálta egyszerre. – Ne röhögj, Nakamoto Yuta, mert megbánod. Ez fontos.

- Ez csak kifogás – mondta Yuta, mire Hansol tüntetőleg hallgatott.

- Egyáltalán mit nyersz te azzal, hogy engem vakrandikra küldesz másokkal? – morogta Hansol a nemlétező bajsza alatt. – Fogadást kötöttél Taeyonggal, hogy hány idiótát tudsz a nyakamba varrni?

Bár így lenne – gondolta Yuta, de hangosan persze egész mást mondott.

- Talán igen – mosolyodott el sejtelmesen, mire Hansol megdöbbenve pislogott rá.

- Most komolyan?

- Sosem tudhatod – vont vállat a fiú a körmét piszkálgatva, mire Hansol bosszús mozdulatot tett felé.

- Ugh, Yuta, komolyan nem tudom, minek barátkozom veled – mondta szemforgatva, és visszatért a tojáspucoláshoz. Yuta felnevetett, a kezében tartott konyharuhával a derekára csapott. Tudta jól, hogy a barátja a legkevésbé sem gondolja komolyan, amit mond, hisz gyakran civódtak egymással játékos módon.

- Gyerünk, Busan-boy, ne késlekedj! – kapta fel végszóként az elkészült rizses tálat, és elindult az ebédlő felé.

Mikor mindennel elkészültek, éhesen vetették bele magukat az étel élvezetébe, így egy darabig a szavukat se lehetett hallani, csupán az evőeszközök csörömpölését.

- Na, de most komolyan – szólalt meg elsőként Yuta, mikor már a vége felé jártak a vacsorának. – Esküszöm, Johnny tetszene neked.

- Yuta…

- Komolyan mondom! Miért nem adsz neki egy esélyt?

Hansol nem válaszolt, csak tovább lapátolta magába a rizsét. Szőke haja a szemébe lógott kicsit, s amikor ezt Yuta észrevette, nehezére esett visszafognia magát, hogy oda ne nyúljon kisöpörni onnan az elkószált tincset. A fiú rágott, rágott, majd nagyot nyelt.

- Tudod, mit? Van egy ajánlatom számodra – tette le egy percre az evőpálcikáit.

- Mi lenne az? – kérdezte kíváncsian Yuta.

- Elmegyek egy randira ezzel a csodafiú Johnny-val – kezdte –, de ez lesz az utolsó ilyen. Ha vele nem jön össze a dolog, nem próbálhatsz meg többé összehozni másokkal, Mr. Kerítő Yuta.

Yuta ajkai apró mosolyra húzódtak a név hallatán, amit bár a másik nem kedveskedőnek szánt, mégis tetszett neki valamiért. Ám az ajánlatot alaposan meg kellett fontolnia. Ha Johnny mégsem bizonyul jó partinak, nem lesz többé lehetősége másokat keresni neki, vagyis nem lesz mivel lefoglalnia magát annak érdekében, hogy ne saját magával vizualizálja folyton a barátját. Nehéz döntés, nem igaz? De Johnny tényleg megért volna egy próbálkozást, mert rendesnek tűnt, és Yuta komolyan hitte, hogy Hansol számára ideális fiú lenne. Persze csak saját maga után, de ezt neki mégsem mondhatta meg. Úgy döntött, belemegy. Ha a Johnny-terv kudarcba fullad, és ő továbbra is csendben lesz kénytelen szerelmesnek lenni Hansolba, legfeljebb más lakótársat keres. Vagy más egyetemet. Esetleg visszamegy Oszakába, hogy ott folytathassa magányos életét.

- Rendben – bólintott rá a dologra végül.

Most már csak abban kellett reménykednie, hogy Johnny és Hansol teljesen egymásba zúgnak, járni kezdenek, Amerikába mennek, ahol aztán össze is házasodhatnak, és akkor Yuta talán képes lesz majd kiszeretni a barátjából.

***

Az első randi estéje hamar elérkezett. Yuta a kanapén elnyúlva nézett valami történelmi drámát, amikor Hansol előbújt a szobájából.

- Hogy nézek ki? – állt elé a fiú randira készen, kicsinosítva magát.

- Uhm… jól – mondta Yuta színtelen hangon, miután elszakította pillantását a képernyőről, hogy alaposan végignézzen rajta.

- Kösz szépen – böködte meg a karját erősen Hansol, majd a tükörhöz lépkedett, hogy ellenőrizze a haját. – Igazán lehetnél kicsit lelkesebb, ha már rávettél erre az egészre. De most már legalább tudom az őszinte véleményed a kinézetemről.

Mindezt könnyedén, mégis kissé neheztelően mondta, mire Yuta pislogni kezdett. Megijedt, hogy Hansol tényleg azt hiszi, ezt gondolja a külsejéről, és ezt nem akarta. De közben azt sem mondhatta meg neki, hogy legszívesebb egyenként szedte le volna róla a ruhadarabjait, amelyeket a fiú ma estére választott magának: egy egyszerű, de nagyszerű, szűk fekete farmert és egy sima fehér inget. Hansol valahogy mindig is ilyen volt: megerőltetés nélkül is mindenben jól tudott kinézni, legalábbis Yuta szerint, de ő sosem hangoztatta eme véleményét. Így hát, hogy megnyugtassa a fiút, de egyben ne is árulja el magát, csak színpadiasan sóhajtott egyet a felmerülő vádra.

- Maradj már, jól nézel ki. Johnny nem fog tudni ellenállni neked – mondta vigyorogva, és remélte, hogy a mosolya nem túl mű.

- Azt majd meglátjuk. Amúgy is azt mondta, hogy vigyek valami sportos holmit is… Fogalmam sincs, hova megyünk, de remélem, jó lesz.

Visszarohant a szobájába, ahonnan pár másodperccel később a táskájával együtt lépett ki, amiben feltételezhetően a kért sportos ruhák voltak.

 - Na, mennem kell – kapta fel a kulcsait Hansol, majd öltözékét még a fekete vékony bőrdzsekijével egészítette ki. Yuta csaknem az ajkába harapott a látványra: Hansol nagyon dögös volt. Még akkor is, ha valószínűleg át kell majd öltöznie.

- Jó szórakozást és mindent bele, nagyfiú! Szerezd meg a srácot – igyekezett jó barátként bátorítani Hansolt, mire a másik csak felhorkantott.

- Ne beszélj hülyeségeket, Yuta – intette le a fiú, de egy apró mosoly azért ott játszott az ajkain.

- Na, jó, menj már, nem tudom nézni a sorozatomat miattad! – játszotta meg a türelmetlent a japán fiú.

- Már itt se vagyok – mondta még Hansol, majd egy utolsó intéssel távozott a lakásból.

Yuta nagyon sóhajtott, amint az ajtó becsukódott mögötte. A hirtelen csendben csupán a saját gondolatai nyújtottak neki társaságot, azok azonban nem voltak túl fényesek, ha őszinték akarunk lenni. Hansol elment, és megint olyasvalakivel fog randizni, aki nem Yuta. Ám ahogy ez átfutott az agyán, Yuta megrázta a fejét. Nem, nem szabad ilyeneken szomorkodnia! Hiszen épp ő erőltette ki a barátjából ezt, ő akarta összehozni a két másik fiút. Úgyhogy most egye meg, amit főzött és legyen boldog vele. Igen, jól van ez így. Visszafordult a tévé felé és figyelmét újra a sorozatra koncentrálta.

Egész este próbálta elfoglalni magát, és nem gondolni arra, hogy Hansol és Johnny vajon hogy boldogulnak egymással. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, bármit is csinált, folyton elkalandozott a figyelme, képtelen volt nem ezen agyalni, pedig tényleg nagyon erősen próbálkozott. Még egy viszonylag bő határidős esszéjének is képes volt nekiállni, de persze hamar rá kellett jönnie, hogy ez az egyik legrosszabb módszer és semmire se megy vele. Végül azzal ütötte el az időt, hogy Taeyonggal idióta mémeket és vicces videókat küldözgettek egymásnak üzenetben. Hansol után Taeyong volt a másik legjobb barátja, aki ráadásul tudott a náluk egy évvel idősebb fiú iránti érzéseiről. Taeyong folyton arra bátorította, hogy próbálkozzon be Hansolnál, de Yuta nem volt hajlandó megfogadni a tanácsát.

Ébren volt, amikor Hansol végül hazaért. Még mindig a kanapén terpeszkedett, a díszpárnák szerte-széjjel, így a szőke fiú az egyiket felkapva, majd félredobva telepedett le Yuta mellé.

- Na? Hogy ment? – kérdezte Yuta kíváncsian, miközben igyekezett leolvasni a választ barátja arcáról, ám nem járt sok sikerrel. Az agya egy „jó”-t akart hallani, ám szíve egy határozott „rosszul”-ért esedezett, de mindezt leplezve, várakozóan nézett a másikra.

- Hát – kezdte lassan Hansol azon a mélybe hajló hangján –, jól. – Tűnődő arccal nézett maga elé, mint aki nem tudja eldönteni, mit mondjon, Yuta meg csak bámult rá. – Sőt, nagyon jól.

Oh.

Yuta esküdni mert volna, hogy ebben a válaszban reménykedett, mégis olyan érzés volt, mintha rátapostak volna a szívére. Kétségbeesetten próbált valami lelkesnek mondható reakciót kipréselni magából, de Hansol látszólag nem várt erre, hanem nekifogott a beszámolójának.

- Szóval el se tudtam képzelni, hogy mire számítsak, de azt kell mondjam, Yuta, a srác kivételesen pont olyan, amilyennek leírtad. Egész jól néz ki és tényleg jófej… Meglepően az.

A helyzet az, hogy Yuta nem véletlenül volt híres a ragyogó, széles mosolyáról, amit mindenki dicsért, és amivel sokakat fel tudott vidítani, ha nekik szánta. Azt azonban már csak ő maga tudta, hogy bármikor, bármilyen helyzetben elő tudta venni ezt a mosolyt; legtöbbször őszintén, valódi örömmel. Néha viszont fájdalmasabb volt, nehezebb, de Yuta még ilyenkor is képes volt arcára varázsolni azt. Akárcsak most, miközben Hansolt hallgatta.

- Ugye, mondtam én, hogy így lesz! – veregette meg a fiú vállát tettetett jókedvvel, mire Hansol csak a szemeit forgatta, de egészen lelkesen folytatta.

- Szóval, tudod hova vitt?

- Hova?

- Falat mászni! Még sosem hallottam olyanról, hogy valaki falat mászni menjen az első randin, de ez… egész jó ötlet volt. Mert tudod, az tud kivinni az észből, mikor ülünk egymással szemben, és a másik vagy kukán ül és csak bámul rám, és egész este azt várja, hogy én szórakoztassam őt; vagy amikor be nem áll a szája, de csak magáról tud dumálni, mintha azért mentem volna oda, hogy neki legyen hallgatósága az ego-monológjához. De Johnny meglepő módon egyik se volt… Tök szuper volt ez a falmászás, mert nem kellett folyton azon görcsölni, hogy mit mondjak, vagy most vajon ő mit gondol és miért bámul egyfolytában, úristen, hanem csak… elvoltunk.

- Hű – mondta Yuta tömören, teljességgel ledöbbenve ezen a Hansolhoz képest egész hosszú kis monológon. A fiú beszédessége tetszett neki, de az, hogy ezt a pozitív véleményt valaki más váltotta ki belőle, tompán sajgó sebeket ejtett a szívén.

- Egyszer neked is ki kéne próbálnod, Yuta.

- Micsodát?

- A falmászást. Egész fárasztó, de közben izgalmas is – lelkesedett a barátja, Yuta pedig tudta, hogy soha az életben nem akarja majd kipróbálni ezek után.

- Hm, talán egyszer – mosolygott mégis Hansolra, ezúttal fáradtabban, ám ő nem vette észre a hirtelen hangulatváltozását.

- Aztán elmentünk sushizni – folytatta a barátja. – Meg dumáltunk… Aztán hazakísért.

- Hm… - nyelt nagyot Yuta, és akaratlanul is elképzelte, ahogy a magas barna fiú hazakíséri az ő szőke barátját, és elbúcsúznak az ajtó előtt egy eszméletlen jól sikerült első randi után. Micsoda idilli kép…

- Szóval ennyi.

- Ezek szerint lesz második randi – jegyezte meg Yuta, mert hülye volt és szerette kínozni magát.

- Hát… megadtuk egymásnak a számunkat, aztán lesz, ami lesz – magyarázta Hansol. Felállt a kanapéról és lehúzta a dzsekijét. Fehér ingében még a falmászás után, valószínűleg fáradtan is gyönyörű volt, vonzó és Yuta szemében tökéletes, s erről persze mit sem sejtett. – Nakamoto Yuta, még a végén kénytelen leszek elismerni kerítői képességeidet! – ugratta a másikat, majd a fürdőbe távozott, hogy lemosakodjon.

Yuta ottmaradt egyedül a kanapén. Máskor talán örült volna ennek az elismerésnek, ám most utálta magát érte.

***

A következő egy hétben Yuta helyzete egyre csak romlott. Bár Hansol másnap nem hozta fel a sikeres randiját Johnny-val, Yuta ettől nem érezte jobban magát, mert ettől kezdve a két másik fiú már az egyetemen se nézett át egymáson, hanem köszöntek egymásnak, s Yuta néha látta, hogy elcsevegnek a szünetben. Szíve ilyenkor sebesen vert, gyomra összeszűkült, agyát pedig a féltékenység és szomorúság köde lepte el, ám türtőztetnie kellett magát. Nem engedhette meg, hogy Hansol észrevegye a nyomorát. Szüntelenül azt szajkózta magának, hogy ez az, amit akartál, most akkor legyél vele boldog, te idióta, ám az az idióta szerelmes szíve nem hallgatott rá. Igenis fájt neki Hansolt néznie, miközben egyre közelebb került valaki máshoz, bárhogy is igyekezett ennek az ellenkezőjéről meggyőzni önmagát.

- Neked meg mi bajod? – kérdezte egy nap Taeyong az ebédszünetben. Az egyetem éttermében ültek ketten, s Yuta csak turkálta az ételét, megfeledkezve arról, hogy fenntartsa a boldogságálcáját.

- Semmi – vont vállat fáradtan.

- Hansolról és Johnny-ról van szó, igaz? – látott át rajta a másik nyomban. – Itt szenvedsz, mert rájöttél, hogy egy idióta vagy, amiért magad helyett azzal a létrával hoztad össze Hansolt.

- Nem.

- De igen.

- Nem.

- De igen.

- Hagyj már! – csattant fel Yuta kissé élesebben, mint szeretett volna, de Taeyong csak felhúzott szemöldökkel, sajnálkozva nézett rá.

- Miért nem mondod meg neki?! – firtatta a barátja, Yuta pedig némán megesküdött, hogy a holnapi naptól fogva nem barátkozik Lee Taeyonggal. – Csak úgy, egyszerűen!

- Most már akkor se mondhatnám meg neki, ha akarnám – dörmögte Yuta. – És minek is akarnám, mikor tudom, hogy nem érdeklem úgy. Nem ér-dek-lem. Pont. Itt a vége, Taeyong.

- Te hülye vagy – mondta erre Taeyong, de Yuta már szinte meg se hallotta. Ezerszer lefolytatták már ezt a beszélgetést korábban.

- Megyek órára – kapta fel a tálcáját Yuta, és otthagyta a másikat az ebédlőben.

Épp elég volt neki elviselni a tudatot, hogy ha így megy minden tovább, Hansol bele fog szeretni Johnny-ba, nem kellett még neki Taeyong nyaggatása is. Csak hagyják ezzel békén, és ő megbirkózik a helyzettel – bizonygatta magának. Ő vett jegyet a szívfájdalom-járatra, önszántából, most viselje el. Tudhatta előre, hogy kemény menet lesz, de a végállomáson talán majd úgy száll ki, hogy képes maga mögött hagyni a Hansol iránti érzelmeit. Ez a gondolat volt számára az egyetlen reménysugár.

***

A második randi napján Hansol megint elképesztően festett, de Yuta ezúttal igyekezett nem odafigyelni rá, miközben készülődött. A japán fiú most komolyan az esszéjére koncentrált, s csak akkor kapta fel a fejét, amikor egy már teljes díszbe vágott Hansol leült mellé a kanapéra, mielőtt elindult volna.

- Yuta? – szólította meg Hansol.

- Igen? – nézett fel a fiú. Csaknem elállt a lélegzete, ahogy meglátta a barátját, s nagy szemeibe nézett.

- Csak azt akartam kérdezni… - kezdte kissé bizonytalankodva a másik. – Minden oké veled?

Yuta meglepődött, aztán nyomban pánikba esett. Ezek szerint Hansol észrevette, hogy nincs túl jól mostanában?

- Persze, miért? – mondta zavartan, legjobb színészi képességeit összekaparva, hogy leplezze az igazságot.

- Csak olyan csendes vagy mostanában – vont vállat lassan Hansol. – Ez nem jellemző rád annyira… ezért gondoltam, hogy esetleg… valami baj van.

- Nincs semmi – rázta a fejét Yuta és felvillantotta a minden oké, ne aggódj mosolyát. Ujjai remegni kezdtek, mire feltűnés nélkül próbálta megfeszíteni őket, hogy ne bukjon le.

- Biztos? – nézett rá aggódva Hansol, és enyhén csücsöríteni kezdett – egy apró szokás, amit akkor csinált, amikor kételkedett valamiben.

- Persze, hogy biztos – nevetett fel Yuta, de hangja még a saját fülének is színtelenül csengett, arról nem is beszélve, hogy csaknem elcsuklott. – Mi vagy te, a spanyol inkvizíció? – próbált viccelődni, hogy oldja a furcsán feszült hangulatot.

- Nem, csak… ha valami baj van, elmondod, ugye? – kérdezte még Hansol lágyan, mire Yuta legszívesebben odabújt volna hozzá. Miért kell ilyen gondoskodónak lennie? Miért ilyen veszettül tökéletes? És miért nem lehet az övé? Yuta szíve meg akart szakadni.

- Persze, hogy elmondom – akarta mondani, de a hangja csupán suttogássá halkulva tört elő, mintha valami fojtogatta volna a torkát.

Hansol halványan rámosolygott, megveregette a térdét, majd felállt és a kabátját kezdte húzni. Yuta kényszerítette magát, hogy ne nyúljon oda, ahol a fiú megérintette őt.

- Majd jövök – intett búcsút Hansol, és elment.

Yuta lenyelte a torkát fojtogató gombócot, és újra a könyvei felé fordult. Nem, nem, nem fog Hansolra gondolni egész éjszaka, nem fog azon lamentálni, hogy mennyire fáj ez most neki, nem fog belefulladni az el nem hullajtott könnyeibe, amiért sosem kapott tőle esélyt, amiért sosem fogja úgy szeretni őt, mint ahogy a fiú vágyott rá. Nem. Yuta erős. Yuta kibírja. Yuta egy széles mosollyal fogja túltenni magát ezen is, mint eddig minden megpróbáltatáson, ami valaha csak érte. Nakamoto Yutát semmi nem töri meg.

Egy idő után a díványon ülve szundított el. Megterhelő volt számára az elmúlt hét, így nem csoda, hogy elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy valami mozog mellette. Hirtelen azt se tudta, melyik bolygón van épp, így meglepetésként érte, hogy Hansol ül mellette, egész közel hozzá.

- Hát te? – nyöszörögte álomittas hangon, miközben sandákat pislogott. – Hány óra van?

- Fél tizenegy – felelte halkan Hansol.

- Még csak? – lepődött meg a fiú a viszonylag korai időponton. Nem számított a barátjára ilyenkor. – Hogyhogy ilyen korán jöttél?

Hansol nem felelt, csak nézte őt. Arcvonásai ellágyultak, nagy szemeiből szinte gyengédséget lehetett kiolvasni, és Yuta nem értette a hallgatását. Barátja még közelebb húzódott hozzá, mire megérezte kellemes parfümjének illatát. Yuta nagyot nyelt; számtalanszor elképzelte már, hogy ezt az illatot szívhatná be minden egyes nap és éjjel, ha Hansol az övé lehetne.

Teljességgel felkészületlenül érte, amikor Hansol egyszer csak megindult felé és megcsókolta. Ajkai puhán értek övéihez, hosszú, édes csókot nyomva rájuk. Yuta agyában felgyulladtak a vészvillogók, teste szinte megdermedt a barátja mellett. Aztán Hansol elvált tőle, de arcán egy kedves mosollyal tekintett a fiúra.

- M-mit csinálsz? – dadogta Yuta döbbenten; még mindig képtelen volt feldolgozni az imént történt dolgot.

- Megcsókollak, te bolond – kuncogott kicsit Hansol, amit alig hitt el.

MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNIK? – követelt választ Yuta minden porcikája, és csaknem elfelejtett levegőt venni elképedésében.

- D-de miért? – nyögte ki nagy nehezen. – Mi van Johnny-val?

- Á, Johnny – kezdett bólogatni Hansol még mindig veszélyesen közel hozzá, ami miatt Yuta attól félt, hogy meghallja az őrülten dobogó szívének hangját. – Vele ennyi volt.

- Mi? Miért?

- Hát, tudod, épp leültünk kajálni, mikor közölte, hogy ő tulajdonképpen csak azért van itt, mert féltékennyé akar tenni valaki mást – mesélte könnyeden Hansol, mint akit a legkevésbé sem izgat, hogy az amerikai fiú így átejtette.

- Micsoda?

- De nem is ez a lényeg – folytatta Hansol, figyelmen kívül hagyva a kérdését. – Mert mondott nekem valami érdekeset.

- M-mit? – kérdezte Yuta, bár volt egy olyan érzése, hogy nem kellett volna.

- Azt mondta… hogy Taeyong azt állította neki, hogy te teljesen belém vagy zúgva – mondta immár csendesebben, bizonytalanul. Yuta azonnal megfagyott: Hansol megtudta a titkát. A titkát, amit oly nagy erőfeszítéssel rejtegetett, és Taeyongnak hála most megtudta. Az az áruló kis… - Igaz ez, Yuta?

Olyan lágyan kérdezte, hogy Yuta kénytelen volt lesütni a szemeit, mert úgy érezte, Hansol a lelkébe lát, és ott megpillantja mindazt, amit iránta érez. Elöntötte a szégyen, amiért így rákérdeznek, amiért még csak lehetősége sincs arra, hogy ő maga valljon, ha akar, hanem kénytelen megtenni.

Hansol várta a választ, de mikor Yuta semmit sem mondott, finoman az álla alá nyúlt, és maga felé fordította az arcát, hogy egymásra nézzenek.

- Igaz ez?

- Igaz – lehelte alig hallhatóan, majd újra elfordította fejét. Képtelen volt letagadni, nem ment. De vallomására nem akarta látni Hansol reakcióját, így inkább a szőnyeg mintáit bámulta. – De tudom, hogy te nem így érzel irántam, szóval fe…

- Akkor miért csókoltalak meg az előbb, kis bolond? – fordította félre a fejét Hansol játékosan, vidáman csillogó szemekkel.

- Tessék?

- Komolyan nem tűnt fel, Yuta? Tényleg lövésed se volt róla, hogy vajon miért utáltam az összes randipartnert, akit kerítettél nekem? Hogy miért nem járok jó ideje senkivel? – csóválta a fejét Hansol, mintha valami egyértelmű dolgot magyarázna, Yuta pedig csak leesett állal bámult rá. Hansol… őt szereti? Hogy mi?

- De… de hát Johnny…

- Johnny nem volt olyan rossz, és… azt reméltem, vele talán túl tudok lépni rajtad – mondta a fiú. – Erre kiderül, hogy te…

- De én azt hittem, nem érdekellek! – szólt közbe Yuta még mindig elképedve az események fordulatán. – Ha ezt tudtam volna… Pedig figyeltelek, és próbáltam kideríteni, hogy van-e esélyem nálad, de esküszöm, nem adtad semmi jelét!

- Tudod, hogy milyen vagyok, Yuta… Nekem nem megy olyan könnyen a flörtölés, mint egyeseknek… Meg aztán mikor másokkal akartál összehozni! Minek csinálnál ilyet, ha nem azért, mert nem érdekellek?

- Azért, hogy túltehessem magam rajtad! – vágta rá erre Yuta. Hansol a fejét csóválta, majd nevetni kezdett. Yuta megkönnyebbülten nevetett vele – egy hete az első igazi, őszinte nevetése volt.

- Lehetetlenek vagyunk – mondta Hansol, amikor elhalt a kacagásuk. Yuta köré fonta a karját és magához vonta őt, Yuta pedig boldogan simult az oldalához. Mindig is erre vágyott; itt lenni Hansol ölelésében, az idősebb ajkai a feje búbjánál. – Kis bolond, kerítő Yuta – motyogta a hajába a fiú, Yuta pedig mélyeket lélegzett –, a legrosszabb a szakmában.

- Nem is igaz – tiltakozott a japán fiú, Hansol oldalába fúrva az ujjait, hogy megcsiklandozza őt. – Csak te voltál ilyen reménytelen eset, másoknál sikerrel jártam!

- Például?

- Például Taeyong és a barátnője esetében – mondta büszkén Yuta. – Jut eszembe, Taeyongot meg kell ölnöm ezért.

- Inkább köszönd meg neki – nyomott egy kis puszit a nyakára Hansol, ami nem hagyta hidegen a másikat.

- Hmm – hümmögte Yuta csukott szemekkel, a bőrét érintő ajkakra koncentrálva. – Ezt még meg kell gondolnom.

Taeyong másnap feloldozást nyert Yutától, aki újra a legragyogóbb, legőszintébb mosolyával járta az iskolát, ezúttal azzal a tudattal, hogy Hansol már csak az övé, és nincs már gondja arra, hogy kivel hozza össze legközelebb, vagy miképp szeressen ki belőle.

***

A történetet az alábbi prompt alapján írtam, amit ITT találtam:

„Yuta loves playing matchmaker, so he tries to set Hansol up with Johnny. After the second date, Hansol kisses Yuta instead.”, vagyis magyarra lefordítva:

„Yuta szeret kerítőt játszani, így megpróbálja összehozni Hansolt Johnny-val. A második randi után Hansol Yutát csókolja meg helyette.”