Johnny, Johnny, Johnny - Johnten

Cím: Johnny, Johnny, Johnny

Páros: Johnten (Johnny & Ten (NCT))

Műfaj: oneshot, slice of life

Megjegyzés: A szereplők a történetben nem idolok. A történetet J-Min „Ready for your love” című dala ihlette.

Johnny, Johnny, Johnny

Szokatlanul hűvös volt az az éjszaka, amelyet Ten legjobb barátja, Johnny házában töltött egy téli nap után. Korábban egy közös iskolai projektet kellett összehozniuk, ami sok szenvedés árán, de végül elkészült. Ekkor úgy döntöttek, hogy ottalvós bulit kerekítenek a dologból. Bár bulinak kevésbé volt nevezhető, de azért jól érezték magukat, miközben számítógépes játékokkal játszottak, különféle finomságokat rágcsáltak, jóval sötétedés után pedig megnéztek egy-két filmet.

Mindez este történt, jelenleg azonban Johnny ágyában feküdtek meglehetősen kifáradva. A magasabb fiú ágya egyszemélyes volt, de annak egészen méretes, így ha kicsit összehúzták magukat, kényelmesen elfértek rajta.

- Fázom – nyöszörögte Ten, mikor már vagy tíz perce hevertek egymás mellett a sötétben.

- Egy kicsit én is, de nem tudom feljebb tekerni a fűtést – felelte Johnny fészkelődve.

- Hmm.

- Van pár pléd a nappaliban, kimehetnénk érte – hangzott a javaslat.

- Mmrrrghhpffff – tiltakozott morogva Ten.

Egyetlen porcikája sem kívánt most felkelni kényelmes helyzetéből; teste ellustult, és nem volt hajlandó megmozdulni még a meleget ígérő takarók reményében sem. Így fázós problémájára inkább más megoldást talált, ami sokkal kevésbé volt energiaigényes, mégis ígért némi plusz hőt számára – fogta magát, egyetlen mozdulattal Johnny felé fordult és hozzábújt. Csak akkor fogta fel, mit is tett, amikor érzékelte, hogy a barátja teste megmerevedik, ahogy egymáshoz értek. Ten álmos és fáradt agya csak hosszú másodpercek eltelte után jutott arra a következtetésre, hogy talán el kellene húzódnia, mert ez több okból is kényelmetlen lehet Johnny számára, de mire cselekvésre szánta volna el magát, a fiú teste ellazult mellette, s úgy tűnt, nincs ellenvetése a dologgal kapcsolatban.

A gondolatfonal azonban, amit ekkor Ten magában szőni kezdett, egyre hosszabb lett, ahogy teltek a percek, és neki egyre inkább kiment az álom a szeméből. Hirtelen tudatosult benne, hogy mit művelt az imént – meglehetősen közel bújt Johnny-hoz, ami nem volt szokványos dolog fiúk között, neki mégis jólesett. Túlságosan jólesett. Élvezte a fiú testéből áradó meleget, aminek hatására sokkal kevésbé zavarta a szobában uralkodó hűvösség. Johnny mellett kényelmesen érezte magát, olyannyira, hogy eddig fel sem merült benne, talán nem annyira természetes ez a dolog, mint amennyire ő annak érzi.

A kapcsolata Johnny-val szoros volt. A magas fiú a legjobb barátja volt, jóformán attól a naptól kezdve, hogy betette a lábát Dél-Korea országába. Segített neki beilleszkedni az itteni életbe, koreaiul tanította, viccekkel igyekezett felvidítani őt, ha frusztrált volt, mert nem ment neki a nyelv vagy honvágya volt. Szó nélkül engedte neki lemásolni a háziját, ha elfelejtette megírni, vagy segített annak elkészítésében, ha nem értett valamit. Kezdettől fogva ott volt neki, barátságos és kedves volt vele, mindenben számíthatott rá. Olyan titkokat árulhatott el neki, amiket másoknak képtelen lett volna, de benne megbízott. Tudta, hogy Johnny sosem árulná el őt. Szerette őt. Igen, Ten nagyon szerette Johnny-t, amennyire egy barát csak szerethetett barátot.

Mégis volt valami köztük, amit nem tudott megmagyarázni. Valami különös, amiről egyikük se beszélt, de a fiú tudta, hogy Johnny is érzi. Főleg az utóbbi időben erősödött meg valami miatt a kötődés köztük, s a kapcsolatuk mintha… sokkal bensőségesebbé vált volna. Ten figyelmét nem kerülte el, hogy ha valamiképpen egymáshoz értek, Johnny nem sietett elvenni a kezét; érintései habozóvá, szinte cirógatóvá váltak, míg végül mégis elengedte Tent. Előszeretettel igazgatta meg barátja haját, vagy törölt le bármilyen maszatot az alacsonyabbik arcáról, ha arról volt szó, hogy valami hibázott Ten megjelenésében. Tent nem zavarta ez, sőt, élvezte a másik kitüntetett figyelmét, hogy Johnny csak vele foglalkozott ennyire és láthatóan ugyanolyan fontos volt a barátjának, mint fordítva. A lányok sokszor kerülgették őt, ami nem is volt csoda; Johnny karizmatikus személyiség volt, nyitott mindenre, befogadó és nem utolsó sorban jóképű is. Ten néha azon kapta magát, hogy rajta felejti a pillantását barátján, ám ilyenkor megnyugtatta magát a gondolattal, hogy csak a másik adottságait csodálja, s azt kívánta, bárcsak ő is olyan magas lenne, mint ő. Máskor épp ellenkezőleg történt – észrevette, hogy Johnny bámulja őt, amitől nem várt módon zavarba jött.

Néha arra gondolt, hogy kicsit nagyobb távolságot kéne tartania Johnny-tól, de mégse tudta rávenni magát. Egyszerűen jó volt vele lenni, a közelében, úgy ahogy most is. Érezni a jelenlétét, tudni, hogy mellette van. Már majdnem azt hitte, hogy a fiú elaludt, mert egy ideje csak a szuszogását hallotta, mikor váratlanul megszólalt.

- Már nem fázol? – kérdezte halkan Johnny.

Ten megmozdította a fejét, így közvetlenül egymásra néztek. A kintről beszűrődő lámpafényben csaknem tökéletesen látta a fiú sötéten csillogó szemeit, amelyek most megnyugtatást váróan tekintettek rá.

- Nem – mondta Ten, és szerette volna lehunyni szemeit, de képtelen volt rá. Johnny szemei fogva tartották az övéit.

- Akkor jó – suttogta a barátja.

Még sosem volt ilyen közel hozzá, hogy orruk szinte összeért, s arcán érezte Johnny forró leheletét, amitől egész testén kellemes borzongás futott végig. El akarta szakítani pillantását a másikról, de csak annyit ért el vele, hogy az a fiú ajkaira esett. Váratlanul bevillant neki egy kép az egyik este látott filmből; egy szenvedélyesen csókolózó pár képe, akik épp egymásra találtak a filmvásznon. Ettől az emléktől rettenetesen zavarba jött, mert még mindig Johnny szájával szemezett, a fiú pedig őt bámulta továbbra is. Ten torka kiszáradt, forróság öntötte el a testét, mert akaratlanul is elképzelte, hogy ő és Johnny…

Johnny lassan megmozdult. Keze Tenét kereste, mely kettejük teste közé beékelődve nyugodott az ágyon. Óvatosan érintette meg a fiú kezét, mire Ten szíve nagyot dobbant, majd őrülten kezdett verni, mikor Johnny összefűzte ujjaikat. Keze meleg volt, puha, ismerős. Tennek fogalma sem volt, mi történik kettejük között, s hová vezet ez majd, de lassan olyan idegállapotba került, mikor már képtelen volt a gondolkodásra, csak sodródott az árral. Ismét Johnny arcára rebbent a pillantása. A fiú elmélyülten, sőt vágyakozva nézte őt, és ez a tekintet elpattintott valamit Tenben.

Vágyott rá. Rettenetesen vágyott Johnnyra, meg akarta ölelni, még közelebb kerülni hozzá, beszívni nyakának illatát, hajába túrni és csókolni, csókolni, amíg csak szusz van benne. Őrülten akarta ezt ebben a pillanatban, de valami visszatartotta. Félt, sőt, rettegett megtenni az első lépést, hiszen Johnny a legjobb barátja, és a legjobb barátok nem vonzódnak így egymáshoz. Nem, de… te jó ég, mégis mit kellene éreznie, ha Johnny így fikszírozza őt, ezekkel a gyönyörű, sötét szemekkel, amelyekben el kéne veszni, annyira mélyek…

Lélegzete kapkodóvá vált, szája kiszáradt. Johnny hüvelykujja lágyan simogatni kezdte a kezét, mire azt hitte, a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. A gyomra helyén mintha egy nagy csomó olvadt massza lett volna, szemeit öntudatlanul hunyta be. Közvetlen közelről hallotta Johnny gyors, akadozó levegővételeit, ami valahogy nyugtató hatással volt rá; a tudat, hogy valószínűleg a barátja is ugyanazon az érzelmi viharon megy épp át, mint ő, elsimított egy keveset az idegességéből.

Johnny végül megtette. Ajkai Tenére tapadtak egy röpke pillanatra, szinte érezni se lehetett, olyan gyengéden, de rögtön el is váltak onnan. Egy, két, három kurta, felületes lélegzetvétel, és újra összeértek ajkaik, ezúttal kicsit hosszabban. Nyomott pár gyengéd, puhatolózó puszit Ten szájára, aztán végre rendesen megcsókolta. Még mindig bátortalan volt, még mindig csak ízlelgette a barátját, de Tennek ez is elég volt, hogy egész bensője remegni kezdjen. Ahogy összesimultak, a saját arcán érezte Johnny reszkető szempilláit; olyan volt, mintha egy pillangó verdesne ott a szárnyával. Keze még szorosabban fonódott a másikéra, majd ösztönösen hajolt még közelebb a fiúhoz és fordította el kissé a fejét, hogy kényelmesebb helyzetben legyenek, és könnyebb hozzáférést biztosíthasson Johnny számára az ajkaihoz. Ekkorra már rég száműzött minden gondolatot a fejéből, s átadta magát a pillanatnak; az élvezetnek, amit Johnny apró, félénk, de egyre mélyebbé váló csókjai jelentettek. Ő is kissé félve csókolt vissza, s közben ismerkedett az érzéssel, barátja puha, meleg ajkaival, melyek oly őszinte igyekezettel próbálták őt kényeztetni. Johnny visszafogott csókjai egyértelművé tették számára, hogy a barátja mennyire bizonytalan, mennyire tart attól, hogy bármelyik másodpercben visszautasítják, és mennyire idegen terep ez számára – de arról is árulkodtak, hogy igenis akarja ezt, s amit eddig nem tudott elmondani szóban, azt most tettekkel teszi meg. Az egész pillanat annyira törékeny volt, félő volt, hogy egy rossz mozdulat mindent tönkretehet, véget vetve ezzel az egésznek.

Ám bármilyen tétovák is voltak, a csókjuk nem tört meg. Ten bátorítóan viszonozta Johnny próbálkozásait, aminek köszönhetően végül kialakult köztük egyfajta harmónia. Ajkaik egymással összhangban mozogtak, minden egyes csókkal egyre jobban felfedezve és megismerve egymást egy ilyen intim helyzetben.

Először Ten volt az, aki visszahúzódott. Már egy ideje kóstolgatták egymást, amikor Johnny olyan lépésre szánta el magát, ami váratlanul érte Tent, és emiatt meglepetten vált ki a csókból egy pillanatra, ugyanis megérezte a másik nyelvét az ajkán. Nem volt durva, akaratos vagy tolakodó, de határozottan ott volt, engedélyt kérve Tentől, hogy bevethesse magát a dologba. A fiú nem habozott sokáig, épphogy csak levegőt vett, már újra Johnny-hoz tapadt, beengedve őt a szájába. A csókjuk nyomban elmélyült, de még mindig lassú volt és aprólékos. Minden egyes mozdulatukkal egymást térképezték fel, s vésték emlékezetükbe a másikat. Johnny menta ízű volt a fogkrémnek köszönhetően, de talán ennek volt a legkisebb jelentősége, amikor nyelve forró és erős volt, úgy simulva Tenéhez, hogy az alacsonyabb fiú minden porcikája belebizseregjen az érzésbe.

A komótos, óvatoskodó tempót Ten unta meg először; úgy érezte nem bír magával tovább, és szinte öntudatlanul, vágytól fűtve harapott kissé Johnny alsó ajkába. A hatás nem maradt el – a magas fiú torka mélyéről fojtott nyögés tört fel, ami csak még jobban feltüzelte Tent. Szétváltak, mindketten vadul lihegve kapkodtak levegő után, amely forrón áramlott közöttük. Tennek csak most tűnt fel, mennyire melege van, de ezzel törődött a legkevésbé. Ránézett Johnny-ra, s amit egymás szemében láttak, az éppen elegendő volt ahhoz, hogy újra rávesse magát a barátjára.

Mintha egy gát szakadt volna át, és tört volna elő mögüle minden, amit eddig mögé tuszkoltak. Csókjuk nagyon megváltozott – semmi nem volt már, ami visszatartotta volna őket attól, hogy vadul, szenvedélyesen essenek egymásnak. Eltűnt a bizonytalankodás, eltűntek a lágy, próbálkozó puszik, félénkségnek nem volt többé helye. Nyelveik heves táncba kezdtek, levezetve mindazt a feszültséget, ami az utóbbi időben csak gyűlt, gyűlt bennük, de nem tudták, hogyan fejezzék ki. Felszabadító volt, hogy végre megtették azt, amire eddig még csak gondolni se mertek, de ami már nagyon ott lógott egy ideje köztük a levegőben. Ten teste lángokban állt, ahogy eleresztette Johnny kezét, és kisimította a másik szemébe lógó barna hajtincseit, majd ujjait a fiú nyakára kulcsolta. Barátja szabadon maradt karjával átölelte őt, s lassan, gyengéden simított végig a hátán, megállapodva végül a derekán, ahol aztán szilárdan tartotta őt tovább, aminek hatására egy újabb élvezethullám táncolt végig a fiú gerincén. Ten különös kettősségben érzékelt mindent; egyrészt olyan volt, mintha egy nagy, csodálatos káosz lenne az egész, melyben összemosódtak a részletek és együttes erővel hatottak rá; másrészt viszont élesen észlelt minden apróságot, amit történt: Johnny ajkait és nyelvét, a saját ujjait a fiú fürtjei között, nyakának mámorító illatát, a forróságot, amely áradt belőle, kezét a derekán.

Johnny, Johnny, Johnny – dübörögte Ten szíve vad tempóban. Ebben a pillanatban csak Johnny létezett, ő volt a minden. Nem akart mást, csak örökké itt maradni vele, érezni őt, a karjaiban lenni.

Percek teltek el azzal, hogy hevesen tépték egymás ajkait. Annyira belemerültek, hogy el se akartak szakadni egymástól, inkább az orrukon keresztül lélegeztek, mikor szükség volt rá. Johnny olyan szorosan ölelte magához Tent, hogy szinte egymásnak préselődtek az ágyon, a szoba csendjét pedig csak az ajkaik érintkezése által kiváltott hangok törték meg. Aztán valahogy mégis lassítottak, a csók lustává vált, kissé mintha alábbhagyott volna a nagy hév.

- Johnny… - szakadt fel egy sóhaj Tenből, mikor elszakították magukat egymástól. A vére csak úgy száguldozott az ereiben, különösen a fülében lüktetve erősen.

- Ten… - lehelte a sötétbe még mindig lehunyt szemmel a magas fiú, miközben igyekezett nagy levegőket venni.

Ajkai nedvesek és duzzadtak voltak az eddigiektől, de ez is csak arra késztette Tent, hogy újra hozzábújjon. Rövid, futó csókok következtek, amolyan levezető körök csak az iménti után, s mintha visszatért volna a kezdeti félénkségük is. Végül, mikor már épphogy csak érintkeztek ajkaik, és fáradtan pihegtek egymás szájába, elváltak egymástól. Kellett némi idő, hogy Ten tudatáig eljusson, hogy mit is műveltek az elmúlt bő negyedórában – bár neki sokkal többnek tűnt. És ahogy ez megfogalmazódott benne, halálra rémült.

Csókolózott Johnny-val. Johnny-val, aki a legjobb barátja. Csókolózott a legjobb barátjával.

Aki fiú.

Valahogy iszonyúan szürreálisnak érezte mindezt hirtelen. Elképesztően furcsa érzés volt, ijesztő és megdöbbentő. Mégis élvezte, eszméletlenül élvezte az egészet, ezt hiába is tagadta volna maga előtt. Rég nem érzett ilyesmit senki iránt, de épp ez volt, ami annyira megrémítette: miért érzett így Johnny iránt? Hogy csókolózhatott a legjobb barátjával? És mi lesz velük ezek után?

Félve pillantott fel Johnnyra, aki nagy, komoly szemekkel nézte őt. Látszott rajta, hogy ő is próbálja helyretenni magában a dolgokat, szemöldökét kissé aggodalmasan húzta össze, de pillantása mégis meleg volt, várakozó. Ten képtelen volt megszólalni, de a barátja se törte meg a csendet, Johnny valószínűleg arra várt, hogy ő mondjon valamit, de ennek híján csak hallgattak. Mikor a fiú belátta, hogy ő nem áll készen arra, hogy bármit is nyilatkozzon, egy apró, megértő mosoly kúszott ajkaira. Épphogy csak kunkorodott, de ott volt, ami megnyugtatta Tent.

Rájött, hogy Johnny megérti őt. Hogy tudja, időre van szüksége, hogy mindezt feldolgozza és megadja azt neki. Feltehetően ő sem tudta, mitévő legyen, miképp reagáljon arra, ami történt köztük, ezért hagyta hallgatásba fulladni a percet. Ten lassan lefejtette ujjait a barátja nyakáról, ő pedig magához ölelte őt, és a fiú hajába szuszogott.

- Aludjunk – mormolta alig hallhatóan Johnny, Ten pedig nem ellenkezett.

Szíve még mindig őrülten dübörgött, és nehezen csillapodott, tekintve, hogy még mindig a másik meleg mellkasához bújva feküdt, miközben barátja erős karjával ölelte őt magához, s minden szippantásával Johnny bódító illatát szívta magába. Lassan mégiscsak megnyugodott, teste ellazult, de cikázó gondolatai még sokáig nem hagyták álomba merülni. Folyton újraélte a pillanatot, ahogy egymást csókolták, és még mindig alig hitte el, hogy ez tényleg megtörtént. Pedig meglehetősen szenvedélyes volt az a csókcsata, amely megkönnyebbülést hozott számukra, mert végre egymásra találtak.

Ám így utólag egészen más fényben látta a dolgokat. Elképzelni sem tudta, mi lesz velük, miként hat ez majd a barátságukra. Nem értette, miként vonzódhatott ennyire hozzá, mikor sosem tetszettek neki különösebben a fiúk, de Johnny…

Ő más volt. A támasza volt, az egyik legfontosabb ember az életében. Különleges jelentőséggel bírt számára a fiú, és úgy érezte, nem tudna már nélküle élni. Az ő Johnny-ja.

Fogalma sem volt, mit hoz a holnap. Nem tudta, milyen irányba mozdítja ez el őket, hogy a másik mit fog neki mondani, ha egyszer ezt megbeszélik. Vajon Johnny mit érzett? Ugyanazt a tehetetlen bizonytalanságot, mint ő? Neki is voltak kétségei és félelmei? Ő is ugyanúgy tartott attól, mi lesz velük? Vajon… szerette őt? És ő szerette Johnny-t?

Megannyi kérdés, de válasz egy se akadt rájuk. Ten csak két dolgot tudott, de ezekben teljesen biztos volt: bármi is lesz, nem akarta elveszíteni Johnny-t. Ám a ma éjszakai egymásra találásuk csak egyetlen dolgot jelenthetett – a változás kezdetét.

***

És egy gif Johnny-ról, mert ezt muszáj ideraknom *o*